Az éjszakám rosszabb volt, mint bármelyik az elmúlt hetekben. Biztos tombol a lelkiismeretem, bár ahogy magamat ismerem, inkább a hormonjaim.
De egy éjszaka alatt az agyamat fúróval szétgyakni áhító sorozatgyilkossal, egy rakat emo köcsöggel, fotózással, szilveszterrel, Dvel, iskolai rohangálással, és elefántokkal álmodni az sok. A legtöbbet mégis az rontotta az alaphangulatomon, hogy a sorozatgyilkossal találkozva éppen valóban meg akartam halni. Nagyon rossz volt, valami ódon épületben keringtem fel-alá, és veszélyes párkányokon kapaszkodtam, meg omladozó lépcsőkön rohantam, ő meg jött, és jött, és jött. Folyamatosan beszélgettünk. Legalább olyan ügyes volt mint egy macska, akárhova ugrott talpon ért földet. Akartam, hogy fúrjon, hogy vége legyen már, hogy meghaljak.
Aztán kijutottam a saját udvarunkba, ahol ott volt az MR2 Petőfi színpada, meg egy rakat emo buzeráns, én valami ócska farmerkosztümben rohangáltam közöttük. Elefántokkal fotózták őket, közben Dre gondoltam, meg arra, hogy ha ezt látná, hülyére röhögné magát. Sok minden másra is gondoltam, de az erősen nonpublic. Aztán újra előkerült a gyilkos, aki megtizedelte az emukat, én pedig az uszodában bujkáltam előle tovább.
Lázasan és rekedten ébredtem, beszédhangom se sok, beszédkedvem azonban még kevesebb. Minden izmom és ízületem fáj. Mézes tea és lázcsillapítás. Ez a program. Agonizáció.
De egy éjszaka alatt az agyamat fúróval szétgyakni áhító sorozatgyilkossal, egy rakat emo köcsöggel, fotózással, szilveszterrel, Dvel, iskolai rohangálással, és elefántokkal álmodni az sok. A legtöbbet mégis az rontotta az alaphangulatomon, hogy a sorozatgyilkossal találkozva éppen valóban meg akartam halni. Nagyon rossz volt, valami ódon épületben keringtem fel-alá, és veszélyes párkányokon kapaszkodtam, meg omladozó lépcsőkön rohantam, ő meg jött, és jött, és jött. Folyamatosan beszélgettünk. Legalább olyan ügyes volt mint egy macska, akárhova ugrott talpon ért földet. Akartam, hogy fúrjon, hogy vége legyen már, hogy meghaljak.
Aztán kijutottam a saját udvarunkba, ahol ott volt az MR2 Petőfi színpada, meg egy rakat emo buzeráns, én valami ócska farmerkosztümben rohangáltam közöttük. Elefántokkal fotózták őket, közben Dre gondoltam, meg arra, hogy ha ezt látná, hülyére röhögné magát. Sok minden másra is gondoltam, de az erősen nonpublic. Aztán újra előkerült a gyilkos, aki megtizedelte az emukat, én pedig az uszodában bujkáltam előle tovább.
Lázasan és rekedten ébredtem, beszédhangom se sok, beszédkedvem azonban még kevesebb. Minden izmom és ízületem fáj. Mézes tea és lázcsillapítás. Ez a program. Agonizáció.
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése