- szeretem a Sliver című filmet
- azért nem írok normális blogot, mert nem történik velem semmi, amiről írhatnék, ami meg történik, arról úgyis hazudnom kéne itt, mert vannak, akikre nem tartozik- semmi másra nem vágyom most jobban, mint egy kis sült krumplira, ez pedig elég bizarr érzés
- tegnap regisztráltam a port.hu-n, végre szavazhatok filmekre, és kértem napi tv műsorajánló és országos programajánló hírlevelet, hátha több dologról értesülök így
- szeretnék elmenni a CSI kiállításra a Millenárisra, és vagy az Esztert vagy a Tamást akarom magam mellé, de főleg a Tamást, viszont akkor Eszterrel elmegyek megint, mert ő még szereti is a CSI-t, én meg főleg a Tamást szeretném a dologban, nem a nyomozást
- várom a New Moon-t, mert iszonyatosan le akarom húzni azt is, mint a korábbiakat
- annyi érzés és gondolat kevereg most bennem, és szeptember óta annyi új élmény ért, annyi benyomás, ami 3 életre elég lenne nekem, tartok tőle, hogy túl kicsi ehhez a szabad terület a lelkemben
- a családi helyzet változó, néha apály, néha dagály van vitából, a szombat apám révén volt kegyetlen, a mai napot anyám tette tönkre; amikor már annyira ordítok, hogy elmegy a hangom, az mindenképpen szar napnak minősíthető
- Sharon Stone szinkronja a Sliverben botrányos, bár az egész szinkron az
- a szeretethiányom az eget veri éppen, és akkor nem is beszéltem a testiség hiányáról, akire pedig ismét kivetíteném, neki se ideje, se türelme ehhez, hozzám talán még lenne, de most magammal terhelt vagyok
- vicces érzés ha kívül dörzsölöm és belül bizsereg az arcom, a szám

8 megjegyzés:
Ha elmegy Veled a Tamás, akkor velem nem köll elgyünni, csak akkor az jó legyen. Mármint ha elmegy Veled. Érted.
S bár adhatnék bármit, ami csak kicsit is kielégíti a szeretethiányod.
te ne ellenkezz már előre, mert feldugok egy kolonoszkópot a seggedbe.
Ha elmegy Veled a Tamás, akkor saját magam fogom saját magamnak feldugni azt a Karfiol ánuszába szánt szerkezetet webkamerás élőközvetítés alatt.
Olykor tervezés alkalmával is le kell ereszkednünk a földre, még ha nem is vagyunk ködök. Szarok vannak körülöttünk ugyan, de legalább itt vannak, és elérhetők. Bár, pont attól szarok, mert elérhetők.
De közelítsünk máshonnan. Ha nem lennél hajlandó mást inni, csak citrusízű teát, akkor, ha ideiglenesen alulforgalmazott termékké válna, mert a válság miatt, valamint az EU neheztelő tekintetének súlya alatt összerogyó citrusteagyár tönkremenne, akkor inkább szomjanhalnál?
Természetesen ezt a kérdést nem gondolom feltenni komolyan. Erre még a hülye is igennel felelne. ;)
Hahha, én már a teleszkóptól sem félek! :D
Egyébként meg majd jól elmegyek a Danival, te meg leshecc...:P
Dani!
most ezért jár egy ölelés, meg 2 puszi, meg egy csomag mozartkugeln. :)))
és most szeretlek, te túlforgalmazott jelenség:)
célszemély azonban azt üzeni, hogy eljön velem, de szeretné látni ahogy feldugod a cuccost:)
Eszterke! Te meg itt orvul lecsapod a Danit a kezemről?:))) Hát milyen világ ez! Se citrustea, se Dani, se Tamás, se kolonoszkópdugdosás... minden játék kimarad, elveszik, összetörik, széttépődik:(
Ehh. Sejtettem, hogy önmagába visszazáródó folyamatot alakítotok itten a lényeglátásomból. Persze ez is csak a védgát mögött, verbálisan működik, amint a valóság büdössége közelítene, vagy a teljesítendő kerül hozzánk egyre közelebb, rögtön kitalálunk egy alternatívát, hogyan bújjunk ki úgy, hogy mégse kelljen megtartani ígéretünk, de azért mégis lássuk, ahogy a Dani feldugja. Hát na.
Ezért tart az ország ott, ahol... pfejj.. :DDDD
És most összefoglalom magyarul a fent leírtakat:
Karfiol, indulhatunk.
Megjegyzés küldése