Elkiabáltam

A jóllét (igen, két L) el lett kiabálva kérem szépen. Ugyanis határozott rosszullét van. Mind fizikai mind lelki értelemben. A lelki oka... Hát ez azt hiszem mindenki számára egyértelmű, Mr rideg, távolságtartó, alkalmi szexet kereső, és velem majdnem találó, csodálatos, általam egekig marasztalt, ironizáló, engem-épp-hogy-csak-kedvelő úriember. Aki napról napra egyre jobban kiborít olyan apróságokkal, amiket vagy észre sem vesz, vagy tudatosan építi fel a dolgokat így, nehogy jobban kedveljem az ajánlottnál. Hiszen van-e annál nagyobb baromság, ha az ember fogja magát és beleszeretik (igen, ikkel, mert ik nélkül a beleszeret ige túl barátságosan hangzana, azt meg nem szabad) ISMÉT abba az emberbe, akibe már 50× sikerült eddigi élete során, és akibe sose lett volna szabad, de most meg főleg nem az. Hát ezt az ikezést megakadályozandó van ez az 50 lépés, elme és lélek érintkezése tiltott, nemi szerveké erősen javallott. Mert hát az alkalmi szex mégiscsak arról szól, hogy hát szex van. Szóval ha nincs, akkor még alkalmi szándék sincs, nem hogy alkalom, és házibarát se lehetek nőben, nem hogy barát, vagy NŐ csupa nagy betűvel. Semmi se lehetek. Na nem mintha akarnék lenni, mert ez a beleszeretés ez eléggé zérótoleranciás nálam is jó ideje, főleg mivel (mint ő maga is kimondta) ez az új ember, aki ő lett, hát ez nem igazán tetszetős számomra. Már úgy belsőleg. Külsőleg pont olyan mint eddig, szexuális kapcsolat lefolytatására hellyel-közzel alkalmas (lenne), de semmi többet nem gondolhatok. Minden egyes gesztusa, szava, tette azt sulykolja belém, hogy ő, az önző görény mennyire eltávolodott attól, amilyen volt velem régen. Elhatárolódunk. Ezek ilyen évek basszameg, mindenki mindentől elhatárolódik, leköpjük a buzikat, mert fujj, buzik, leköpjük a heterókat, mert nem kúrják seggbe egymást, meg elhatárolódunk attól, hogy puszival köszönjünk el msnen, ne adj isten becézzük azt az embert akit megkefélni kívánunk. Ugyan miért is tennénk, hát nagybüdöslófasz, nem becézés... Épp elég ha ironikusnak, pöcsnek, szánalmasnak, idiótának tartjuk (ki-ki válassza ki a rá illőt), és ezt jó hangosan ki is mondjuk. Kedveset mondani nem lehet, mert akkor gyanús, hogy itten a hülyébb biztosan ZICHER BAZMEG AMI ZICHER beleszeretik (megint ikkel) a másikba, aki okosabbnak hiszi magát... Na nyilván. Mi más is történhetne ezen a csodavilágon... Megmondom. Semmi más. Mert itt támad ám az influenza, és beteges gyermekek fetrengenek a saját taknyukban, mások meg elhozzák a teszkóba, ahol én biztosan összeszedem, és kóbor kalandunk alkalmával tovább is pingpongozom, mint sarki kurva a trippert és a szifiliszt, nehogy egyszerű legyen az élet. És akkor itt az éjszaka, hajnali fél 4, én meg majd hatkor kelek, és rohangálhatok egész délelőtt, miközben forog a gyomrom, egész este rosszul voltam, és semmi másra nem vágytam volna jobban, mint arra, hogy valaki törődjön velem, de jelen pillanatban egyetlen ilyen embert tudok, akit fel is hívtam 3kor... Nemsokára ideér. Nem hagy egyedül hányni. A legjobb a hülyéknek, ahogy a pólón is tartja az írás. Na de epic fail, hogy nem vagyok eléggé hülye ahhoz, hogy félre tudjam tenni az évek óta dédelgetett vágyakat, és át tudjam konvertálni a bennem levő érzéseket olyan formátumba, ami nem csak arra az intervallumra tartaná itt K-t, amíg a fejemet kell fogni a kagylós wc-ülőkén támaszkodva... És érzéketlen hülye kurvának kéne lennem, és mindenkit kihasználni, K-t is, meg a fentebb említett úriembert is, akit tulképpen meg se hatna, hogy csak kihasználom, hisz amit akar, megkapná úgyis, legalább megszabadulna a tehertől, amit a többi elvárásom jelent... Csak újabb epic fail, nem vagyok érzéketlen. És K-t jobban tisztelem becsülöm szeretem annál, hogy képes legyek hülyét csinálni belőle... Vagy hogy képes legyek úgy belekényszeríteni magam egy kapcsolatba, hogy ő adja annak 100%os érzelmi alapját, amíg én minden rohadt éjszaka arra vágyom, hogy legalább alkalmilag meg legyek ismertetve mr önzés lepedőjével. Az az egészben a vicces, hogy az egyetlen, aki itt mindenhogyan jól jár, az mr alkalmi alkalmatlan, hiszen neki végső soron kibaszottul mindegy, itt vagyok vagy sem. K-zok vagy sem. Talán még az is mindegy, dugunk-e vagy sem. Ha eddig kibírta... Aki meg mindent veszít, na az megint én vagyok.

Tehát mint a fentebbiekből látható megint sikerült érett, értelmes, felnőtt, számomra helyes, nekem örömet okozó döntést hoznom, amikor visszaengedtem T-t az életembe úgymond, és hagytam, hogy az legyen amit ő akar. Pedig olyan szépen indult. Nekem voltak szabályaim. Elveim. Most meg ott tartunk, hogy akár van alkalmi együttlét, akár nincs, én kitartóan szopok, viszont senki nem élvezi.