Idegen

Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy így remegjen a kezem, hogy így remegjen a lábam. Mintha tétje lenne minden lépésnek, mintha számítana minden tétova mozdulat, amivel a hajamba túrok. Kósza pillantások egymás között, majd a nyugalom, amikor végre leülök egyedül. Aztán a remegés még egyszer erőt vesz rajtam, és porrá töri a varázst. Köze nem volt hozzá, köze nem volt hozzám, nem ennyire felspannolt vagyok, hanem ennyire fáradt. Innentől meg nem is idegen, a fáradtságtól rendszeresen szoktam remegni. Minden a legnagyobb "rendben". Csak volt pár perc, amíg azt hittem, végre más van... Tévedtem. Gyakran tévedek.