A sündőr biológiai jellemzése:
Előfordulása:
Őshonos a judapesti Teve utcában.
Alfajai:
Sündőrusz sündőrusz süntetusz - fellelhető a Kossuth téren
Sündőrusz sündőrusz trafipaxusz - autóutak mentén fellelhető
Sündőrusz sündőrusz közbiztonságrafelügyelusz - nagyon ritkán, elszórtan fellelhető
Megjelenése:
Testhossza nagyjából megegyezik az emberével, testtömege sötétkék bundája, gumibotja, bilincse, fegyvere és jelvénye miatt nagyobb, mint az emberé. Kádárkolbásza 30-50 cm hosszú.
Életmódja:
Hordában jár vadászni, leggyakrabban kormánytagok (Miniszterusz hazugusz) utasítására. Süntetőket (Süntetusz szélsőségesusz), főleg Árpád-sávos zászlóval felszerelteket (Süntetusz szélsőségesusz árpádsávusz) fogyaszt, ezzel egyesek szerint hasznot hajt, többek szerint viszont inkább kárt tesz a demokráciában.
Szaporodása:
Tisztavatással szaporodik, az itt felavatottak azt megelőzően valamelyik sündőrképző iskolába jártak, ahol megtanulják az izraeli vízágyú, a tonfa és egyéb süntetésoszlató eszközök használatát, kötelező vizsgát tesznek igazoltatásból (sün-formáció előnyben részesítve), hazudozásból, parancsteljesítésből és oszlatásból. Amennyiben sikerrel teljesítik a vizsgát, látszólag vége a bábállapotnak, és kormánybábokká, kifejlett sündőrökké alakulnak.
Védettsége:
A Btk. 229. § által meghatározott eszmei értéke 2-8 évig terjedő letöltendő szabadságvesztés.
Kell ezt kommentálni? Vagy mindenki megteszi magának magában?

0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése