szexuális orientáció

Egyik kedves ismerősöm szerint 10-es skálán jelenleg kiegyensúlyozott 7pontos leszbikusnak tűnök, de ha végre közelebbről megismerkednék egy-két-több úriemberrel, akkor változna a kisugárzásom, és nem lennék ebben a "senki ne érjen hozzám fujj" állapotban. Kedves ismerősöm ezen kijelentése csak azért lepett meg, mert korábban is elgondolkoztam már ezen a kérdésen, közvetlenül szapphói részegségem után, melynek során Zsófia és én megismerkedtünk egymással. Már úgy puszilkodás szintjén. És mindig arra jutottam, hogy én ugyan józanul soha az életben, nemhogy Zsófit nem, senkit nem. Aztán teltek múltak a napok, hetek, hónapok, férfitársaság nélkül, egy idő után már minden hímnemű közelsége taszítani kezdett, egyet kivéve, aki bár nem volt közel, de a vonzás annyira erős volt, hogy ha akartam volna sem tudtam volna ellenállni. Aztán egyre távolabb került ő is, de a vágy nem csökkent egy percig sem, közben újabb és újabb fickók jöttek-mentek az életemben, de csak beköszönés szinten lehettek jelen, mert nem volt motivációm többet érezni, többet tenni. Nem értek hozzám, nem értem hozzájuk. Önszorgalomból fogadott cölibátus volt ez, amiben szorgosabb élvezettagadóvá válhattam volna, mint egy apáca, ha nincs ő, és nincs a vágy. Teljesen aszexuális állapotba sodródhattam volna, de ehelyett a tiltott gyümölcs, és a "miért nem kaphatom meg" tüzében égve töltöttem el éveket. Kisebb-nagyobb szünetek persze voltak, azért 12 hónapig nem volt egyforma intenzitású az ösztön, az indíttatás, de évi 10 hónapot legalább úgy voltam a világban, hogy ha megérintett volna, felrobbanhatott volna a Föld is, az se érdekelt volna többé. Semmi. Persze a depresszió öli a libidót, elég keményen. Most csak szeretetre vágyom, mint a 90-es évek növényei, meg némi Substralra, és arra, hogy öleljenek. Csak remélni tudom, hogy ha ölelne, akkor nem lenne elég, akkor azonnal kibillennék ebből a tévesen sugárzott férfitaszító állapotból, és újra fellobbanna valami, ami kialudt bennem. Egyszerűen csak szeretném érezni, hogy forr a vérem, hogy vágyom valakire, valamire, és nem méla undorral tekintek minden hímnemű egyedre, aki az utamba kerül, de egyelőre erre képtelen vagyok. Persze álmaim vannak. Persze vele. Erotikától túlfűtött órák a karjaiban álomországban, a kiábrándító valóságban meg hetek, százkilométerek, viták távolsága vár minden reggel. És mindenképpen gyanúra ad okot, hogy felnőttfilmet is csak lány-lány leosztásban nézek, mert nem akarok férfit látni ott sem, valamint ha véletlenül bekószál egy fickó a jelenetbe, akkor csak és kizárólag análisan orientálódhat, semmi mást nem vesz be a "gyomrom". Bár ebből annak kéne következni, hogy homoszexuális férfi vagyok. Vagy annak, hogy szeretem az alárendeltséget, a megalázottság bizonyos enyhébb fokozatait. Ez utóbbi, mármint az alárendeltség, még igaz is lenne. Ez az egyetlen szituáció az életben, amiben nem akarok erős lenni, és szeretem, ha uralkodnak. Legyek játékszer, legyek kicsit tudattalan. Remélem ez még nem súrolja a sub-ság határait, mert akkor egyre jobban megkeveredik a kép. Visszatérve a nőkre. A nőket főleg taszítom. Antinő-hozzáállásom van, egyértelműen. Emiatt még mindig nem vagyok hajlandó kibékülni ezzel a rám osztott 7 ponttal, és őszintén remélem, hogy csak azért kaptam, mert egyszer megpróbálta felfedezni az erogén zónáim ez a kedves ismerős, és közöltem vele 1 mozdulat után, hogy álljon le. A mai napig nem mondtam el neki, hogy azért állítottam le, mert elsőre megtalálta, és baráttal azért nem... Ott még nem tartunk. Inkább élek apácaságban még ezer évig, de olyan emberrel, akit csak és színtisztán barátomnak tekintek, nem vagyok hajlandó elrontani ezt, mert nem bízom abban, hogy elég érettek vagyunk érzelmileg, hogy törésmentesen tudjuk folytatni onnan, ahol a szex előtt abbahagytuk. Most már egy hagyományos részegség kéne, és egy igazi férfi, vagy ő, józanul, ölelni, bújni, az illatába veszni, akármit csinálni, amiben ott van... Hátha lesüllyedne a Leszbosz-szintem nullára, mielőtt még másoknak is gyanús lesz, nem csak közeli barátoknak.