Hajnali hangulat

Publicado  péntek, július 17, 2009

Mert hirtelen kinyílt a föld alattam, te eltűntél, én meg itt maradtam.

Napok óta először, aludtam. Egész éjjel szinte, de legalábbis éjfél környékétől biztos. Ami vicces, mert bekapcsolt géppel sikerült, és volt aki 4-ig próbált elérni. Mindegy. Kibírta.

A tegnap érdekes volt, bár definiálhatnám mozgalmasnak is. Ugyan semmi nem mozgott benne, még kb. én se, de bemutattam a természetes élőhelyem, ahogy a national geographic a vadállatokét, kiderült, hogy 0.3 mp alatt kissé hiányosan ágyazok, és hogy anyám még mindig a legrosszabbkor tudja keresztülhúzni a dolgaim/számításaim. Pedig jól indult. Elengedtem magam, kicsit, őszinte voltam, meséltem az élményajándék-tervről, amit végülis nem kapott, nem kaphatott meg, meg sok minden másról, pl. a "rém"álmaimról, amik abszolút nem rémesek, csak közepesen fájdalmas felébredni belőlük. Aztán beszéltünk arról, hogy most akkor "gyűlölöm látni, mert fáj ha látom, és nem akarom azt, hogy újra fájjon", van-e vagy nincs. Nincs. Akarom látni van. Persze nem tudjuk hol, hogyan, és kinek lesz ez jó, de terv van. Mivel úgyis kudarcba fog fulladni, ezen nem izgulok. Aztán anyám. És elromlott. Valahogy elszállt belőlem a bátorság, meg megtört az idill illúziója, és azt éreztem, hogy omlik a kártyavár, főleg mert mire visszaültem gép elé offline volt. Aztán persze visszajött, mert csak költözött a géppel állítólag, de addigra már nem tudtam újra olyan lenni. Dühös voltam. Nem rá. Azt hiszem. Kicsit rá is, mert lelépett, elment, azt hittem rosszul csináltam valamit, rosszat mondtam, azt hittem ő azt hiszi megint csak itt akarom tartani, de nem adok cserébe semmit... Sok minden futott át a fejemen. Dühös voltam. El is köszöntem tőle, hogy alszom, nem érdekel. Persze nem tudtam aludni. Forogtam, filmet néztem, morogtam. Eltelt több mint egy óra. Online volt még (nem tudom valóban gépnél volt-e, lehet elaludt mint én) Ráköszöntem. Ha még ébren van, magánál van, akkor folytassuk ott, ahol abba maradt. Látni akarom, stb. Nem válaszolt. Talán jobb is így, biztos nem véletlen volt. Úgy értem McMurphy tudja mit miért csinál. Csak az üresség volt ijesztő, ami támadt, amikor morcosan váltunk, váltam el.

hirtelen kinyílt a föld alattam...

De nagyon jól reagáltam le. Nyoma sincs a szokásos semminek, amit ilyenkor szoktam művelni. Vagy sikerült agyat növesztenem az elmúlt 3 hónapban, vagy csak mégse olyan rossz szabályok ezek. Vissza is kéne térni közéjük. Asszem.

0 megjegyzés: