Tekints le láncaimra...

Mozgalmas éjszakán vagyunk túl, bár még benne vagyunk a kellős közepében. Volt itt minden, mint a búcsúban, vita az egyik legkedvesebbel, életszidás egy másik fontossal, hajnali 3kor anyám porszívózni kezdett a fejem mellett, mert olvasólámpánál merészeltem olvasni. Mit? Mit? Mit? Könyvet baszdmeg, könyvet. Milyen könyvet, nincs itt! 3 van az asztalon. A kurva anyádat, ahelyett, hogy meghúznád magad, mit képzelsz te... Én meg fizethetem a villanyszámlát, te meg döglesz. Mindenkit kikészítesz, mindenki megőrül körülötted és tőled, dögölj meg, rohadj meg, fogd be. Záporozott minden. Hát kedves jó anyám erre a vitára kifejezetten rossz napot fogott ki, és akkor még finom voltam. Bármelyik más napon, amikor épp nem azzal kísérletezem, hogy nem veszem be a bogyóim, és amikor nem vitázok előtte valaki mással, szóval bármelyik más napon egy hang nélkül elviseltem volna mindezt, de ma ahogy fejbe dobott a saját papucsommal (fatalpú scholl) erőteljes ingert éreztem, hogy felugorjak, és megüssem. Ehelyett csak ordítani kezdtem... Ennek nagyjából most lett vége. Már nincs hangom. Valamilyen szinten büszke vagyok magamra, mert nem bántottam, nem értem hozzá, és egy kivételével nem mondtam semmi olyat, ami őt sérthette volna. Csak azt ordibáltam, hogy de hát csendben vagyok, olvastam, kislámpával, nem zavartam senkit. Menjen, feküdjön le. Nem igaz már, feküdjön le. Aztán kirontott a konyhába, mikor elhordott mindennek, és közölte, hogy a porszívócsővel ver agyon... Apám ekkor ébredt fel. Beszállt ő is, persze én vagyok a szörny, dedós villanykapcsolgatás kezdődött, én felkapcsoltam a nappaliban, hogy ki tudjam/merjek menni a konyhába, ő ott állt mellette és lekapcsolta. Ezt lejátszottuk 10×, a végén már őrjöngtem, hogy te vén hülye nem érted, hogy ki akarok menni? Menj ki sötétben. Sötétben levertem 2 virágot. Persze én lettem az oka, ennek is. Ki más. Eszeveszett őrjöngés tovább, zengett a ház, aztán elmosogattam, bár reggelre terveztem futás utánra, de ha már úgyse alszunk miért ne használhatnám ki az időt... Nekem esett anyám, hogy a vízszámla, mert folyó víz alatt öblítem el a poharakat, mit képzelek. Hiába válaszoltam, hogy így szoktam, jött a riposzt, hogy szoktad te a kurva anyádat, soha nem nyúlsz hozzá... És itt nem bírtam tovább. Elpattant valami, ami eddig visszatartott. Felé fordultam és a létező legtermészetesebb hangon közöltem, hogy ha még egy kibaszott szót szól, lendületből az arcába vágom a poharat. Hát fokozta. Mert hogy ő most kibaszottul beszart. Idézet vége. Nem tudom honnan volt bátorsága ironizálni, de ha ott akkor nem megyek be a fürdőbe és nem zárom magamra, biztos hogy nekiesek és megtépem. A héten már megkaptam az áldást így is, hogy miért emelem fel a vasalót ágyneművasalás közben, hogy ezt miért, azt miért... Nem fogja fel, hogy MINDENT másként csinálok, mint ő. Ettől még nem rosszul. Csak másként. És igenis Budapesten folyó vízben mosogatok és öblítem el a cuccot, és igenis felemelem a kurva kibaszott vasalót. Nagyjából lenyeltem a dühöm, befejeztem a mosogatást, bejöttem, benyomtam 3 nyugtatót, bár esküszöm az egész dobozzal kéne, mert mindjárt megölök valakit, és tartok tőle, hogy megint csak én magam vagyok kéznél... Egyszerűen nem hiszem el, hogy idáig jutottunk, hogy hajnali 3-kor képes azért botrányt csinálni, mert olvasok, teljes csendben, és képes papucsokat hajigálni a fejemhez, meg az ágyamba, csak mert nála elborult valami éppen. Nem vagyok képes elhinni, hogy itt mindenki ilyen kibaszottul kurvára szenved, egyedül nekem van annyi "önuralmam"(?!) hogy ne baszogassam a másikat. Ezt próbáltam mondani is neki, hogy direkt kerülöm, nem is beszélek vele, nem is érintkezünk, mi zavarja akkor? Ennél hogy lehet jobban meghúzódni? Amire kér, megyek csinálom, hang nélkül. Ő meg folyamatosan baszogat, ahányszor meglát. Mire jó ez? Nem képes fékezni magát? Nem képes leállni? Gondolom a szomszédok reggel majd megköszönik a kis éji koncertet, biztos remekül szórakoztak, főleg a magánéletemet elemző részeknél. Az volt ám az igazán tuti, végighallgatni, hogy kivel baszok anyám szerint. Majdnem felröhögtem, hogy igen anya, velük mind. Reggel itt sorjáznak kifelé, nem láttad még őket? Ha még basznék, BÁRKIVEL... Édes istenem... Hova jutottunk. Fáj az arcom, ahol eltalált a papucs. Remélem lesz rajta egy kibaszott nagy talpnyom, és majd magyarázkodhatok holnap mindenkinek. Ehh. Tulajdonképpen még örülhetek, hogy apám tettleg nem szállt be ebbe a vitába. Akkor már kék-zöld-lila lennék. Így csak egy újabb seb itt belül, de hát azt ki nem szarja el. Elfér. Az eddigiek is elfértek, nem?