Road to higher places

Sok sok gyógyszerrel kicsit előrébb vagyunk, azt hiszem. Egészen jól aludtam, ma már képes vagyok összpontosítani, például határozott fejlődés, hogy értem amit olvasok. Éjszakára "kicsit" kiüttettem magam, de legalább nem álmodtam semmit, és nem voltak gondolataim se. Jóval 2 előtt már sikerült aludni, és fél 8kor keltem. Ez így egészen korrekt. Június 30 után valószínűleg elutaztatnak valahova anyámék, tegnap hallottam, amikor ezt beszélték. Remélem valami olyan helyre, ahol lehet kirándulni. Szeretnék kirándulni. Kár, hogy a Sopron nem jött össze idén, de igazából jobb így, tudom. Az csak ártott volna, főleg ha a tavalyi dolgokra emlékeznék, arra amik ott voltak, meg arra, amihez/akihez "jöttem vissza". Most tudatosan kerülnöm kell minden ilyen szituációt, ami az esetleges veszteségeket hozza vissza. Mondjuk momentán leszarom az egészet, nem érzek semmit, semmit se élek meg veszteségként, és ha baltát vágna valaki a hátamba az se tűnne fel, de gondolom hamarosan túl leszek ezen. És akkor utálni fogok minden olyan szituációt, amiben flashback van. Ebben az egészben az a legszarabb, hogy nem hiszek a gyógyszerekben, és nem bízom abban, hogy bármin is lehetne gyógyszerrel változtatni. Pedig ahhoz, hogy hasson hinnem kéne. Bár akkor ihatnék vizet is... Végülis...

Mindegy. Megyek ebédelni meg tanulni. Csak gondoltam lejelentkezem magamnak, mert az elmúlt napokból csak azok a pillanatok vannak meg tisztán, amikről írtam. A többi csak elmosódott baromság. Állítólag tegnap este kiborultam, erre például már tegnap se emlékeztem. Kiabáltam, sírtam, csapkodtam dolgokat a falhoz, meg egy kicsit magamat is. Rám vall végülis. Egyszer régen majdnem eltörtem a kezem így, hogy addig vertem a falba, amíg már nem bírtam, annyira fájt. Ettől függetlenül azt gondolom túlreagálják, még mindig ez az érzésem. Nem hiszem, hogy őrült nagy harc lehetett volna, mert semmi külsérelmi nyom nincs rajtam, még egy apró lila foltocska se, pedig már attól foltos leszek, ha valaki durvábban ér a bőrömhöz... Feltehetőleg csak a szép életet szidtam tehát, és mondjuk tárgyakkal dobálózás közben nekitámolyogtam valaminek, vagy ilyesmi. Nem hiszem, hogy komolyabb dolog volt. Bár nyilván ettől is megrémültek. Jogosan.

Szerencsére Tommynak nem lett igaza, nem szúrták ki, hogy mennyivel is ütöttem ki magam. Vagy legalábbis még nem szúrták ki. Remélem nem is fogják. Akkor majd magyarázkodhatok, meg előadhatom az előre tökéletesen eltervezett szöveget arról, hogy de már ezer éve kikísérleteztem mennyi az annyi, blablabla... És nem fognak hinni nekem. Pedig tényleg így van. Ezer éve tudom miből mennyi kell, hogy pont elég legyen. Ebből mondjuk a tegnap beszedett szám minusz egy elég lett volna... De biztosra akartam menni. Bejött.

Megyek eszek 1-2 túrógombócot. Talán ma még írok, ha lesz mit. Illetve biztosan írok, mert van még valami, amiről akarok...